Jelentősen visszaestek idén az Oroszországba irányuló kínai működőtőke-befektetések (FDI) - jelentette a Moscow Times. Az világ második legnagyobb gazdaságának befektetői összesen 56 milliárd dollárt helyeztek el 147 országba és tartományba a világ minden részén az év első hat hónapjában. Ez majdnem 30 százalékkal több a 2014. január-júniusi tőkekivitelnél - idézte a Moscow Times a pekingi kereskedelmi minisztérium beszámolóját.
Az átlagos növekedés azonban óriási eltéréseket takar. A legtöbb pluszt a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szervezetéhez (ASEAN) tartozó országok kapták: ezekbe több mint 92 százalékkal nőtt a kínai tőkekivitel. Hongkongba majdnem 72 százalékkal több pénz érkezett a kínai szárazföldről, az USA-ba pedig 30 százalékkal nőtt az FDI.
Ezzel egyidejűleg Oroszországban 25 százalékkal kevesebb működőtőkét fektettek be. Az Ausztráliába irányuló FDI még ennél is nagyobb mértékben, majdnem 40 százalékkal esett vissza.
Ez a második nagyon rossz hír az oroszok-kínai kapcsolatokról két héten belül. A hónap elején a pekingi kormány arról számolt be, hogy a két ország külkereskedelmi forgalma 32 százalékkal hanyatlott január és május között az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest. A forgalom értéke évi 85 milliárd dollár - derült ki Vlagyimir Putyin államfő múlt havi megjegyzéséből.
Nőnie kéne
Mindez azért kínos, mert Moszkva 2020-ig 200 milliárd dollárra akarja bővíteni a kereskedelem értékét, ezen belül 2015-ben el akarja érni a 100 milliárd dollárt. Ezt a célt Denisz Manturov orosz kereskedelmi miniszter nemrégiben megerősítette, hozzátéve, hogy a növekedést nem az olajkivitel fokozásával akarják elérni.
Moszkva szívesen látná, ha a két ország vállalatai kölcsönösen befektetnének egymás fémfeldolgozói iparába, valamint a gépiparba, a közlekedésbe, a logisztikai szektorba, a mezőgazdaságba és a high-tech technológiai ágazatokba.
Ehhez azonban le kellene gyűrni a kedvezőtlen gazdasági környezetet: az energiahordozók árzuhanása, illetve az EU és az USA szankciói miatt idén várhatóan három százalékkal zuhan az orosz GDP. Szakértők szerint a növekedés visszatérésére nincs esély addig, amíg nem alakítják át az energiaipartól függő orosz gazdaságot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve