Ezer köbméterenként 329 dollárért adja a gázt a Gazprom Ukrajnának az idei első negyedévben - közölte a TASZSZ-szal Szergej Kuprijanov, a vállalat szóvivője. Ez több mint 10 százalékkal alacsonyabb a 2014 utolsó negyedévi árnál. Nem nagylelkűség ez részükről, csupán a szerződések betartása. A Gazprom hosszú lejáratú szerződései ugyanis az olaj árához kötik a gázét, 6-9 hónapos késéssel követve annak alakulását. Tavaly június óta pedig az olajár mintegy a felére csökkent. A jelenleg érvényes szerződés április 1-el jár le.
Az elemzőket ugyanakkor váratlanul érte az árcsökkentés, és főleg annak mértéke, ugyanis az előzetes számítások 364 dolláros árral számoltak, és az ukrán kormány is 340-360 dollárt prognosztizált. A bejelentés időzítését is meglepőnek találták, ugyanis az ukrán Naftogaz már napokkal ezelőtt kifizette a várható árat. A Gazeta Wyborcza szerint az árleszállításban szerepe lehet annak, hogy a Gazprom egyre nehezebben talál piacot gázának, tavaly az orosz gázkitermelés 440 milliárd köbméter volt, ami történelmi mélypontot jelent, a kivitel pedig évtizedek óta a legalacsonyabbra esett. A konszern problémáit csak fokozza a mostani, rendkívül enyhe tél, amely jelentősen lejjebb viszi a fűtés, így a gáz iránti igényt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve