A függetlenként induló, de a Zöldek által támogatott jelölt a választás december 4-én megismételt második fordulójában a voksok 53,8 százalékát szerezte meg, míg a másik jelölt, Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) indulója 46,2 százalékos támogatást kapott.
Az osztrák országos választási bizottság (Bundeswahlbehörde) hivatalosan december 15-én tette közzé végeredményt, amelyet ezt követően egy hétig, december 22-én éjfélig lehetett jogi úton megtámadni.
Az először májusban megtartott második fordulót követően az FPÖ megtámadta az eredményt, elsősorban a levélszavazatokkal történő visszaélések miatt. Az alkotmánybíróság a panasznak helyt adott és elrendelte, hogy a szavazást országosan ismételjék meg. A május 22-i voksolás eredménye igen szoros volt, akkor alig 31 ezer szavazattal nyert Van der Bellen.
Az új elnök január 26-án teszi le hivatali esküjét, így a hagyományos újévi beszéd idén elmarad. Doris Buresnek, a parlament elnökének indoklása szerint ezt a "szép és fontos hagyományt" fenntartják a nép által közvetlenül megválasztott elnöknek.
Az előző államfő, Heinz Fischer hivatali ideje 12 év után július 8-án járt le, így azóta nincs államfője Ausztriának, s az államfői teendőket a három parlamenti alelnök látja el.
Az osztrák szövetségi elnök mandátuma hat évre szól, és csak egyszer újítható meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve