Alekszisz Ciprasz, a görög Sziriza párt elnöke azt követeli, hogy Görögországban minél előbb írjanak ki általános választásokat. Ez megelőzően tárgyalt az államfővel, Karolosz Papuliasszal, akinek joga lenne a szavazás kezdeményezésére - jelentette az ektahimerini.com athéni hírportál. A radikális baloldali politikus, akinek pártja kis különbséggel veszített a 2012. júniusi parlamenti választásokon, fölényesen győzött a hét végi európai parlamenti szavazáson.
A Sziriza elutasítja a Görögországnak nyújtott EU-IMF segélycsomag feltételéül szabott költségvetési megszorításokat. Ez nyilvánvalóan találkozott a választók többségének egyetértésével, hiszen a párt 26,6 százalékos szavazati arányt ért el az EP-választáson, míg a kormányt vezető jobbközép Új Demokrácia csupán 22,7 százalékot kapott, a kisebb koalíciós partner baloldali Paszok pedig csak az Elia pártszövetség egyik tagjaként kapart össze nyolc százalékot.
Elkoptak
Ciprasz szerint az államfőnek figyelembe kellene vennie, hogy a koalíciós pátoknak a vasárnapi eredmény alapján mindössze 94 mandátum jutna a 300 fős parlamentben a két éve megszerzett 152 helyett. Az Új Demokrácia és a Paszok együtt 11 százalékpontot veszített támogatottságából. Ez azt jelenti, hogy a hatalmas ellentét alakult ki a választói preferenciák és a parlamenti reprezentáció között. Ez az ellentmondást egy választással lehetnek feloldani.
A pártvezér addig is figyelmeztette Antonisz Szamarasz kormányfőt, hogy a kormány ne kössön újabb megállapodásokat az országot finanszírozó EU-val és IMF-fel a további támogatások feltételeiről. Például ne menjen bele a vízszolgáltatók magánosításába és ne nevezze ki a Sziriza hozzájárulása nélkül az athéni jegybank új elnökét. A kormány természetesen úgy látja, hogy az EP-választások nem tekinthetők a tevékenységét minősítő népszavazásnak.
Szakértők egyetértenek abban, hogy Görögország képtelen visszafizetni GDP 140 százaléka fölé szökő államadósságát. A hitelt szinte teljesen az eurózóna tagállamai nyújtják, így az EU-IMF program elakadása nyomán kiújulhat az eurózóna válsága.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve