Az eredeti tervek szerint a Velencébe érkező turisták év végéig fejenként három eurót (970 forintot) fizetnének a városba való belépésért. A belépőt májustól akarták bevezetni, ez azonban nem valósult meg - olvasható a portálon.
A jövő évtől a látogatás időpontjától függően különböző díjakat vetnének ki: főszezonban vagy kiemelkedően forgalmas napokon hat, nyolc vagy tíz eurós (körülbelül 2000, 2500 vagy 3300 forintos) belépőt szednének a turistáktól. Mindez azonban továbbra is csak terv.
A belépővel azt akarja elérni a városvezetés, hogy szabályozni lehessen a Velencét elárasztó turistainváziót. Csúcsidőben naponta akár 130 ezer turista érkezik a városba. Számítások szerint a világörökség részét képző Velence a napidíj bevételéből évi 30 millió eurót akar fordítani történelmi kincseinek fenntartására, az összeg másik részét a turisták utáni hulladékelszállításra szánja.
A napidíj a Velencébe látogató úgynevezett egynapos turistákat sújtja, akik reggel érkeznek, este távoznak és alig fogyasztanak: ők a látogatók 70 százalékát adják, akik az idegenforgalmi bevételhez csak 30 százalékban járulnak hozzá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve