A német kormány hétfőn arra kérte a kijevi vezetést, hogy vegye ki az Oroszország ellen tervezett szankciói közül az Európába irányuló gáztranzit leállítását - jelentette a Moscow Times. Steffen Saibert kormányszóvivő szerint Berlin biztos benne, hogy ezt a lépést, amelyről Arszenyij Jatszenyuk beszélt a múlt hét végén, nem teszik meg. Ha mégis úgy lenne, az az Európába szállított orosz gáz felét, a teljes uniós felhasználás tíz százalékát érintené.
Az ukrán gázmonopólium, a Naftogaz a kormány terveit kommentálva jelezte, hogy ha elfogadnák a tranzit felfüggesztését, az nem jelentené a szállítások leállását, hanem csupán azzal járna, hogy az európai vásárlóknak módosítaniuk kellene a Gazprommal kötött szerződésüket. Az uniós szolgáltatók jelenleg Ukrajna nyugati határán veszik át a gázt, ám a szankció elfogadása esetén a keleti határon kellene ezt megtenniük, majd külön szerződést kellene kötniük Ukrajnával a tranzitra.
Háromból kettőnek nem teszik
Ezzel elvileg megszűnhetne minden ukrán-orosz vita a tranzit kérdéséről, ami mellett a Naftogaz vezetői április eleje óta kardoskodnak. A Gazprom ekkor emelte az Ukrajnának szállított gáz árát a korábbi közel kétszeresére, ezer köbméterenként 480 dollárra. Az árvita eredményeként Oroszország jelenleg nem szállít gázt szomszédjának, így az ukrán fogyasztókat a korábban felhalmozott tartalékokból szolgálják ki. Ezek azonban a télre kimerülnek.
Az orosz félnek nem tetszik a gáz átadási helyének keletre tolása, mert ezzel elvesztené az ellenőrzést a gáz szállításának teles folyamata felett - mondják iparágai elemzők. A vásárlók szintén nem örülnek az ötletnek, mivel az oroszokkal kötött szerződéseik újratárgyalása bonyolult, hosszadalmas folyamat lenne.
PR-katasztrófa
Timothy Gordon Ash, a Standard Bank vezető feltörekvő piaci elemzője szerint az európaiak egyszerűen nem akarnak belekeveredni a zavaros orosz-ukrán gázügyekbe - derül ki a KiyvPost hírportálon megjelent írásából. Akárhogy alakul is azonban a jelenlegi vita, a tél közeledtével egyre aggasztóbbá válik a helyzet. Nem világos ugyanis, hogyan érinti majd az ukrán válság a tranzitszállításokat.
A szakértő szerint Kijev teljesen ki akarja zárni Moszkva beleszólását a tranzit ügyébe. Ha azonban akadozni fognak a szállítások télen, a legnagyobb felhasználás idején, az katasztrofális hatással lenne Ukrajna megítélésére az európaiak körében. Kijev gyorsan elveszthetné jelenlegi barátjai egy részét a nyugati országok fővárosaiban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve