Népszavazásra hívja a briteket David Cameron miniszterelnök, hogy eldöntsék: tagja maradjon-e országuk az Európai Uniónak vagy sem. A kormányfő ezt megelőzően újra akarja tárgyalni Nagy-Britannia és az Európai Unió kapcsolatát, amely egyszerű eredményre vezethet, a szavazóknak dönteniük kell: elfogadják-e az új viszonyrendszert vagy sem - idézte Cameron reggeli beszédét a BBC. A voksolás a következő, 2015-ben esedékes választásokat követően, legkésőbb 2017 vége előtt lesz, feltéve, hogy a konzervatívok meg tudják tartani a hatalmat.
A miniszterelnök szerint a döntés meghatározza a szigetország sorsát. Ha sikerrel zárják a viszonyrendszer újraformálásáról szóló egyeztetéseket, akkor szívből kampányolni fog az EU-ban maradás mellett. Cameront hosszú ideje nyomás alatt tartották pártjának euroszkeptikus képviselői, hogy világosan kötelezze el magát a referendum mellett. A kormányfő nem utalt erre, ezzel szemben azzal indokolta javaslatát, hogy a britek kiábrándultsága az EU-ból soha nem látott erővel jelentkezik. Ez az oka annak is, hogy várni kell a szavazással, hiszen jelenleg nem látható, hogyan alakul át az unió jelenlegi válsága nyomán.
A bizonytalanság évei jönnek
A keményvonalas konzervatív honatyák, akiket a beszéd előtt tájékoztattak annak tartalmáról, elégedettségüknek adtak hangot. Lord Heseltine tekintélyes mérsékelt konzervatív politikus szerint szükségtelen kockázatot vállalnak azzal, hogy elkötelezik magukat egy bizonytalan kimenetelű jövőbeni tárgyalásokat követő népszavazás mellett.
A koalíciós partner liberális demokraták és az üzleti körök számottevő része arra figyelmeztetnek, hogy a brit-EU kapcsolatok újratárgyalása bizonytalanságot okoz, ami elriasztja a külföldi befektetéseket Nagy-Britanniától. A Munkáspárt szerint a kormányfő elvesztette uralmát saját pártja felett, az ultrakonzervatívok akaratának engedelmeskedik ahelyett, hogy az ország gazdasági érdekeit érvényesítené. Cameron 2011 októberében még ellenzett egy maradni/nem maradni referendumot, azzal érvelve, hogy az bizonytalanságot keltene - emlékeztet az ellenzék.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve