A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 173,95 ponttal, 0,98 százalékkal, 17 ezer 542,1 pontra esett.
Az S&P 500-as mutató 24,7 pontot, 1,2 százalékot vesztett, és 2041,96 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 72,35 ponttal, 1,47 százalékkal csökkent, és 4848,37 ponton zárt.
Tőzsdei elemzők szerint az amerikai piacokon a csütörtöki árfolyamvesztést a Fed márciusi kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve váltotta ki. A dokumentum tanúsága szerint a Fed döntéshozói komoly aggodalmakat táplálnak a világgazdasági helyzet alakulásával és ennek az amerikai gazdaságra gyakorolt hatásaival kapcsolatban. Egyes értelmezések szerint a Fed monetáris döntéshozó testülete megosztott a kamatemelés folytatását és ütemezését illetően.
Makrogazdasági adatok formájában a tőzsdék nem kaptak pozitív lökést csütörtökön. Az elmúlt héten benyújtott munkanélküliségi kérelmek száma csökkent ugyan, de az elemzők által vártnál kisebb mértékben. A kérelmek négy heti mozgóátlaga pedig emelkedett.
Az S&P-500 indexben képviselt tíz gazdasági ágazat mindegyikének csökkent az árfolyammutatója, a legnagyobb mértékben a távközlési szektoré. Ezen belül a csökkenést a Verizon vezette közel három százalékkal. A Nasdaq Composite és az S&P-500 indexre a legerőteljesebb negatív nyomást azonban a nagy súlyozással rendelkező Apple részvényének 1,3 százalékos gyengülése fejtette ki. A DJIA indexet pedig elsősorban a Goldman Sachs 2,5 százalékos esése húzta le.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve