A Nokia megvásárolja a digitális egészségügyi készülékeket gyártó francia Withings céget 191 millió dollárért - idézte a finn vállalat bejelentését a theverge.com hírportál. Rajeev Suri vezérigazgató úgy véli, hogy gyakorlatilag óriási piacot vásároltak, hiszen a francia cég hordozható fitneszkütyüjei és orvosi mérőműszerei, illetve Activité okos órája nagyon sok vásárlót hozhatnak a Nokiának.
Visszatérnek
A sorok között a hír arról szól, hogy a finn márka visszatér a fogyasztói elektronika piacára. A vállalat néhány éve eladta mobiltelefon-gyártó üzletágát a Microsoftnak és visszavonult az átlagemberek számára unalmas hálózati eszközök piacára. Most azonban ismert és sokak által szeretett márkanevét az új elektronikus eszközök fejlesztésében és értékesítésében kamatoztathatja.
Nehéz lesz
A visszatérés ugyanakkor nem lesz könnyű. A mobilüzletág eladásával a cég elvesztette mérnöki és értékesítési apparátusa jelentős részét. Azok, akik nem mentek el az amerikai óriáshoz, külön vállalkozásba kezdtek vagy pályát változtattak.
Ezzel együtt a Nokia tavaly bizonyította, hogy nem felejtette el, minek köszönhette régi hírnevét: piacra dobta az N1 táblagépet. Ezt tabletet azonban csak Kínában és Tajvanon forgalmazzák.
Mint régen
Withings megvásárlása lehetőséget teremt a finneknek arra, hogy bebizonyítsa: még mindig képes olyasmiket fejleszteni, amiket megvesznek az emberek. Emellett esélyt kap arra is, hogy visszaszerezze a fiatalok érdeklődését.
A technológia megváltozott, amióta a vállalat kiszállt a kiskereskedelemből, ám most megint olyasmivel térhet vissza, amit a mobiltelefonokkal kínált. Személyes használatra szánt kütyükkel hódíthatja meg fogyasztókat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve