Tavaly a pandémia miatt a közönség nem lehetett ott a téren, hogy személyesen lássa az év fordulóját jelző üveggömb lepottyanását. A szilveszteri ünnepség és a pontban éjfélkor leeső híres üveggömb hagyományosan százezreket vonz a város szívében lévő térre.
"Végre visszatérhetünk. Csodálatos lesz, nagy öröm a városnak" - mondta Bill de Blasio polgármester, hozzátéve, hogy a rendezvény biztonságával kapcsolatban a New York-i egészségügyi hivatallal és rendőrséggel is konzultált.
A Times Square-re az ötéven felüliek csak fényképes igazolvánnyal és oltási igazolással léphetnek majd be. Az ötéven aluliak csak akkor vehetnek részt az ünnepségen, ha egy beoltott felnőtt kíséri őket. Az oltatlanoknak rendelkezniük kell negatív teszttel és kötelező lesz számukra a maszkviselés.
A Times Square-en 1904 óta rendezik meg a szilveszteri ünnepséget. A The New York Times ugyanis 1903-ban költözött a róla elnevezett térre, a kiadót vezető Adolph Ochsnak pedig a szokásos tűzijátékok helyett támadt az ötlete, hogy egy kivilágított, időjelző gömböt állíttat fel, amely az év utolsó percében lefelé kezd ereszkedni, és pontban az új év kezdetekor ér a tartóoszlop aljára.
Tavaly a járvány miatt csak néhány egészségügyi dolgozó lehetett ott a téren, a távolságtartásra is ügyelve.
Az Egyesült Államokban a járvány kezdete óta 2,1 millió koronavírus-fertőzöttet jegyeztek fel. A Covid-19-nek több mint 765 ezer halálos áldozata volt az országban a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve