A több mint kétszáz teherautóból álló konvoj pénteken lépett be Ukrajnába, anélkül, hogy megvárta volna a helyi hatóságok engedélyét. A szállítmányt a kelet-ukrajnai Luhanszkban rakodták le, majd visszaindultak.
Ukrán részről a nemzetközi jog megsértésének, közvetlen katonai agressziónak minősítették a történteket, de az ukrán hatóságok nem akadályozták meg a szállítmány célba juttatását. Kijev korábban azt közölte: attól lehet tartani, hogy az orosz teherautók hadi utánpótlást szállítanak az oroszbarát szakadároknak.
Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője szombaton azt mondta újságíróknak, hogy egyes teherautók ukrán hadiipari létesítményekből rakodtak fel gyári berendezéseket.
Az EBESZ megfigyelőmissziójának egyik tagja, Paul Picard azt mondta az AFP francia hírügynökségnek, hogy a teljes konvoj visszatért.
Az orosz RIA hírügynökség egy moszkvai külügyi szóvivőt idézett, aki szintén úgy nyilatkozott, hogy a teherautók elhagyták Ukrajnát. Az orosz külügyi tárca közleményt is kiadott, amelyben megerősítette, hogy a humanitárius segély eljutott tervezett céljához Délkelet-Ukrajnában. Hozzátette, hogy a kormány folytatni kívánja együttműködését a nemzetközi vöröskereszttel annak érdekében, hogy támogassák az említett térségben lakókat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve