Paolo Gentiloni a SkyTg24 olasz hírtelevíziónak vasárnap adott interjúban kijelentette: hiba lenne a schengeni övezet felfüggesztése, mivel Schengen az európaiak számára a szabadság, a demokrácia jelképe. "Ha egy tucatnyi terrorista miatt lemondunk a szólásszabadságról, a tüntetési szabadságról, a mozgásszabadságról, fantasztikus ajándékkal ajándékozzuk meg őket" - fogalmazott az olasz külügyminiszter, a balközép kormányerő Demokrata Párt (PD) politikusa.
Paolo Gentiloni ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az iszlámra hivatkozó terrorizmus nem egyenlő az iszlám vallással. "Idióta, aki azt mondja, hogy minden muzulmán terrorista" - hangoztatta az olasz diplomácia vezetője.
Olaszország fegyverekkel és kiképzéssel segíti az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel szemben fellépő nemzetközi katonai koalíció tevékenységét. Véleménye szerint az IÁ dzsihadista terrorszervezet rég óta nem látott veszélyt képvisel az Európával szomszédos Közel-Kelet térségében. "Éppen ezért nem maradhatunk tétlenek" - tette hozzá az olasz külügyminiszter. Bejelentette, hogy az olasz kormány a terrorista propagandát folytató internetes honlapok bezárásának elrendelésére készül.
Angelino Alfano olasz belügyminiszter, az Új Jobbközép (NCD) politikusa "vívmánynak" nevezte Schengent, amelyről nem szabad lemondani. Az Északi Liga szélsőséges olasz párt viszont úgy ítéli meg, hogy éppen a schengeni mozgásszabadság fenyegeti az európaiakat, akiknek biztonsága csakis a lehető legszigorúbb határellenőrzéssel garantálható.
A párizsi terrorista merényletek áldozatairól való vasárnapi megemlékezésen az olasz kormány képviseletében Matteo Renzi miniszterelnök, Paolo Gentiloni és Sandro Gozi EU-s államtitkár vesz részt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve