Vlagyimir Putyin szerint az orosz csapategységekhez elkezdtek megérkezni az Sz-500-as légvédelmi és rakétavédelmi rendszerek is, amelyeknek nincs párjuk a világon. Az orosz elnök azt mondta, hogy Moszkva lehetséges katonai fenyegetések és kockázatok figyelembe vételével fogja erősíteni és fejleszteni fegyveres erőit. Kiemelt feladatnak nevezte a csapatok felszerelését új fegyverrendszerekkel – írja az MTI.
„Sokkal szélesebb körben kell majd alkalmaznunk a robotikát, a legújabb irányító és felderítő berendezéseket, a pilóta nélküli légi járműveket, és aktívan ki kell fejlesztenünk az új fizikai elveken alapuló fegyverrendszereket. A lézer-, az elektromágneses és egyéb fegyverekre gondolok” – mondta Putyin, aki szerint a világon jelenleg nincs az orosznál hatékonyabb haderő.
Korábbi tájékoztatás szerint az orosz Szarmat nehéz interkontinentális ballisztikus rakéta egyszerre több hiperszonikus csapásmérő egység hordozására alkalmas. Viktor Litovkin nyugállományú ezredes, katonai szakértő az RT állami televíziónak kedden azt mondta, hogy a rakéta 10-16 különböző kapacitású robbanófejet, köztük több Avangard hiperszonikus, irányítható szárnyas siklóblokkot képes hordozni, valamint akár a Déli-sarkon keresztül is elrepülni a célpontjához és bármelyik irányból csapást mérni.
„Egyetlen ilyen rakéta képes elpusztítani egy fél kontinenst. A valószínű ellenfélnek meg kell értenie, hogy Oroszországgal nem jó viccelődni” – mondta Litovkin.
A hangsebesség huszonhétszerese, óránként mintegy 33 ezer kilométeres sebesség elérésére, irány- és magasságváltoztatásra képes Avangard hiperszonikus eszközöket 2019 decemberében állították hadrendbe az orosz hadseregben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve