Vlagyimir Putyin elnök elrendelte, hogy január 1-től kezdjen toborzásba az orosz hadsereg, hogy 2 millió fő növeljék a létszámot, de ebből csak 1,15 millió fő lesz katona. Az nem világos, hogy több sorköteles katonát akarnak az állományba, vagy hivatásosokat keresnek.
A Kreml közölte, hogy csak önkéntes szerződéses katonák vesznek részt az általa "különleges katonai műveletnek" nevezett ukrajnai akcióban, visszautasítva azokat az állításokat, amelyek szerint széles körű mozgósítást fontolgatna. Az orosz média és nem kormányzati szervezetek szerint az orosz hatóságok úgy igyekeztek növelni az ukrajnai katonai akcióban részt vevő csapatok létszámát, hogy több önkéntest toboroztak, katonai magánvállalkozókat vontak be, sőt egyes foglyoknak amnesztiát ajánlottak katonai szolgálatért cserébe – írja az AP News.
Kell az utánpótlás az ukrajnai veszteségek miatt
Oroszországban minden 18-27 év közötti orosz férfinak egy évet kell a hadseregben szolgálnia, de sokan egészségügyi okokból vagy az egyetemi hallgatóknak adott halasztás miatt elkerülik a sorozást. Moszkvában és más nagyvárosokban különösen nagy a sorozást elkerülő férfiak aránya. Az orosz hadsereg évente kétszer, április 1-jén és október 1-jén indítja el a sorköteleseket. Putyin a legutóbbi tavaszi behívó során 134 500, tavaly ősszel pedig 127 500 sorköteles bevonulását rendelte el.
Az elmúlt években a Kreml hangsúlyt fektetett az önkéntes szerződéses katonák arányának növelésére, mivel a hadsereg modernizálására és a felkészültségének javítására törekedett. Mielőtt a Kreml február 24-én csapatokat küldött Ukrajnába, az orosz hadseregnek több mint 400 ezer szerződéses katonája volt, köztük mintegy 147 ezer a szárazföldi erőknél. A sorkatonák számát körülbelül 270 000-re becsülték, a többit a tisztek és altisztek tették ki.
Katonai megfigyelők megjegyezték, hogy ha az ukrajnai hadjárat elhúzódik, ezek a számok egyértelműen elégtelenné válhatnak az ukrajnai hadműveletek fenntartásához, amely célul tűzte ki az egymilliós hadsereg kialakítását. Oroszország a megfigyelők – és a kijevi jelentések szerint – már több mint 50 ezer katonát veszített a háború első féléve alatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve