Nauert percekkel azt követően reagált, hogy Phenjan bejelentette a Szöullal folytatott tárgyalások felfüggesztését a jelenleg zajló dél-koreai-amerikai hadgyakorlat miatt.
A külügyminisztériumi szóvivő leszögezte: Washington a terveknek megfelelően folytatja a Donald Trump elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető között tervezett csúcstalálkozó előkészületeit. Majd emlékeztetett arra, hogy Kim Dzsongun korábban azt közölte, tisztában van annak szükségességével és hasznával, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea folytassa közös hadgyakorlatait.
A KCNA észak-koreai hírügynökség helyi idő szerint szerda hajnalban kiadott jelentése szerint a dél-koreai-amerikai gyakorlat miatt Észak-Korea lemondta a déli szomszédjával szerdára tervezett magas rangú találkozót is.
A phenjani kommunista rezsim állami hírügynöksége a múlt pénteken kezdődött Max Thunder fedőnevű manővert egy Észak-Korea ellen tervezett invázió főpróbájának, egyben pedig a Korea-közi kapcsolatok enyhülése ellen elkövetett provokációnak nevezte. A KCNA szerint "az Egyesült Államoknak alaposan fontolóra kell vennie, hogy mi lesz a tervezett észak-koreai-amerikai csúcs sorsa a provokatív hadgyakorlat tükrében".
A kép forrása: AFP Photo/Mandel Ngan.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve