A Labour szóvivője közölte: a párt továbbra is tiszteletben tartja a brit EU-tagságról tartott - a kilépésre voksolók által szűk többséggel megnyert - tavalyi népszavazás eredményét. A kilépési törvénytervezet azonban a Munkáspárt megítélése szerint lehetővé tenné, hogy a kormány gyakorlatilag rendeleti úton, parlamenti hatáskörök elvonásával alakítsa ki az uniós tagság megszűnésének hazai feltételrendszerét, és ezt a Labour nem tartja elfogadhatónak.
A brit EU-tagság megszűnésének jogszabályi kereteit megteremtő, átfogó törvénytervezetet júliusban ismertette a Konzervatív Párt vezette kisebbségi brit kormány. A tervezet csütörtökön kerül második olvasatban, vagyis részletes vitára az alsóház elé, és jövő hétfőn várható az első szavazás róla. Sarkalatos elemei közé tartozik a brit EU-tagságot rögzítő, 45 éve elfogadott törvény visszavonása és az uniós eredetű jogszabálytömeg átvezetése a brit jogrendszerbe.
Az 1972-ben kelt csatlakozási törvény jelenlegi formája kimondja, hogy az uniós szinten elfogadott új jogszabályok minden esetben brit törvényekké is válnak. Így az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból azt is jelenti, hogy ez a külső jogforrás, amelynek figyelembevételét az 1972-es csatlakozási törvény előírja, megszűnik.
Ezért kell a brit EU tagság 2019 tavaszára várható megszűnéséig visszavonni a brit csatlakozásról született - az akkori Európai Gazdasági Közösség (EGK) fejlődésével párhuzamosan többször módosított - törvényt. A visszavonási törvénytervezetben azonban szerepelnek olyan záradékok, amelyek elvileg lehetővé teszik, hogy a kormány parlamenti döntés nélkül, saját hatáskörében jelölje ki a brit jogrendszerbe átvezetendő uniós jogszabálytömeg elemeiből azokat, amelyeket nem kíván megtartani az EU-tagság megszűnése után.
A Munkáspárt ezt a lehetőséget tartja elfogadhatatlannak, és keddi határozatában közölte, hogy ha ez így marad, a jövő héten nem szavazza meg a csatlakozási törvény visszavonására beterjesztett tervezetet.
Az indítvány jövő hétfőn esedékes első fordulós alsóházi szavazásához azonban nagy valószínűséggel így is biztosított a többség, mivel a konzervatív párti kormánynak külső eseti segítséget nyújtó, erőteljesen Brexit-párti észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) mindenképpen megszavazza a tervezetet, és egyelőre a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának EU-párti tagjai sem készülnek lázadásra.
A júniusi előrehozott választásokon kisebbségbe került, a DUP eseti külső támogatásával kormányzó Konzervatív Párt pozíciója azonban meglehetősen ingatag, és a Brexit-folyamat későbbi törvényalkotási időszakában folyamatos kockázatot jelentenek a megosztott frakción belüli esetleges lázadások.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve