A legnagyobb orosz magáncég hétfőn közölte, hogy adózott eredménye 42,8 milliárd rubel (651,3 millió dollár) volt a nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint, ami 59 százalékkal kevesebb a tavalyi első negyedévben elért 104 milliárd rubelnél.
Az Interfax orosz hírügynökség által megkérdezett elemzők 50 milliárd rubeles nyereséget vártak a Lukoiltól a január-márciusi időszakra.
A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 145,5 milliárd rubelre rúgott, ami 32,1 százalékkal kevesebb a tavalyi év első negyedévéhez képest.
Az árfolyamhatást leszámolva az EBITDA 191 milliárd rubel, a tiszta nyereség pedig 79 milliárd rubelt volt idén január-márciusban.
A Lukoil bevétele 1 billió 177,7 milliárd rubel volt, 18,2 százalékkal kevesebb mint a tavalyi bázisidőszakban.
A vállalat tőkeberuházásainak értéke 123 milliárd rubelt tett ki, míg a pénzeszközállománya 36 milliárd rubel volt, szemben az egy évvel korábbi 63 milliárd rubellel.
A Lukoil kőolaj- és folyékony szénhidrogén-kitermelése 0,2 százalékkal, 183 millió hordóra csökkent az első negyedévben.
A kőolaj világpiaci ára 13 éves mélypontra, hordónként 27 dollárra csökkent januárban, de azóta visszakapaszkodott az 50 dollár körüli szintre. A Lukoil közleményében kiemelte, hogy az idei első negyedéves eredményére hátrányosan hatott a szénhidrogének átlagárának csökkenése, valamint a rubel dollárhoz és euróhoz viszonyított árfolyamának hullámzása. Ezt a veszteséget csak részben tudta ellensúlyozni a bányászati adó és a vámtarifák csökkentéséből származó megtakarítás.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve