Az IHS Automotive idei eladási prognózisát a Brexit-referendum előttihez képest 200 ezerrel, 89,82 millió autóra csökkentette. A 2017-es eladásokra vonatkozó előrejelzését 1,25 millióval, a 2018-asat pedig 1,38 millióval mérsékelte a piackutató - olvasható a portálon.
"Nem meglepő módon az eladáscsökkenés zöme elsősorban a brit piacon jelentkezik majd" - mutatott rá Ian Fletcher, a detroiti piackutató cég londoni elemzője. Az IHS Automotive becslése szerint a brit piac az idén 3,2 százalék helyett legfeljebb egy százalékkal növekedhet, az elkövetkező két évben pedig az eladások már csökkenni fognak.
Az Egyesült Királyság autóipari és autókereskedelmi vállalatait tömörítő szervezet, a Society of Motor Manufacturers and Traders szerint a 20,65 milliárd dollár forgalmú brit autóipar termelésének nyolcvan százalékát exportálja, ennek 60 százalékát az unióba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve