A közlemény szerint Francois Hollande francia elnök telefonon egyeztetett egyiptomi kollegájával, Abdel-Fattáh esz-Szíszivel. "Megállapodtak a két, Mistral típusú hadihajó egyiptomi beszerzésének elvéről és módozatairól" - jelezte az elnöki hivatal.
Oroszország még 2011-ben írt alá megállapodást Párizzsal a két Mistral megrendeléséről. A Vlagyivosztok névre keresztelt első hajó leszállítása 2014 októberében lett volna esedékes. Moszkvának az ukrán válságban játszott szerepe miatt, és amerikai, valamint brit diplomáciai nyomásra Franciaország tavaly szeptemberben felfüggesztette az átadást. Ugyanúgy, mint a másik, Szevasztopol névre keresztelt hadihajó esetében, amelyet eredetileg idén, az év második felében adtak volna át Moszkvának.
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Francois Hollande francia államfő nyolc hónapi tárgyalás után augusztusban hivatalosan is megállapodtak abban, hogy felbontják a Mistral helikopterhordozókról kötött, 1,2 milliárd euró összegű orosz-francia szerződést. A francia elnök akkor megerősítette, hogy visszafizetik Oroszországnak azt az összeget, amelyet az orosz fél eddig fizetett. Hollande szavai szerint ez az összeg "kevesebb, mint 1,2 milliárd euró". Az összeg után kötbért nem számoltak fel, és Párizsnak nem lesz további kiadása az ügyben - mondta.
Párizs végül 949,7 millió eurót fizetett vissza Moszkvának. Az eladás semmissé nyilvánítását a nemzetgyűlés szeptember 17-én jóváhagyta annak ellenére, hogy még mindig sok a bizonytalanság a körül, hogy mekkora összeget veszített Franciaország a tranzakcióval.
Az Egyiptommal között szerződésben szereplő összeg egyelőre nem ismertes. Stéphane Le Foll kormányszóvivő a szerdai kormányülés után azt mondta, hogy az ügylet "nem járt pénzügyi veszteséggel". Francia sajtóhírek szerint az Egyiptommal folytatott tárgyalások azért húzódtak el, mert Kairó sokallta a hadihajókért Párizs által kért összeget.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve