Dan Costescu román szállításügyi miniszter parlamenti meghallgatásán közölte, hogy már csak öt évet kell várni az észak-erdélyi autópálya megépülésére. Cseke Attila RMDSZ-es képviselő hozzászólásában kifejtette, a társadalom elveszítette türelmét, és tetteket, nem ígéreteket vár - írta a maszol.ro.
A miniszter a képviselőház meghívására a romániai autópálya-építések jelenlegi stádiumáról és a fejlesztési tervekről számolt be a honatyáknak. Megjegyezte, a Cioloș-kabinet mandátuma csak az év végi választásokig szól, és nem kíván a következő kormányok nevében ígéreteket tenni.
A miniszter beszámolójában szakaszonként ismertette a procedurális folyamatokat. Elmondta, hogy egyes szakaszok esetében csak január végén hagyta jóvá a kormány az észak-erdélyi autópálya nyomvonalán lévő földterületek kisajátítására vonatkozó határozatot. Ott ahol a közbeszerzést megnyerő cég visszalépett, a listán következő vállalkozás lesz a kivitelező.
A román kormány 2003 decemberében írt alá szerződést a Brassó-Bors autópálya megépítéséről az amerikai Bechtel vállalattal. A sztrádának eredetileg 2011 végéig kellett volna elkészülnie, kilométerenként 5,4 millió eurós áron. Időközben a román állam felbontotta a szerződését a Bechtellel. Az észak-erdélyi autópályából mindössze egy 52 kilométeres szakaszt adtak át eddig a forgalomnak, Gyalu és Aranyosgyéres között.
A miniszter beszámolójához az RMDSZ részéről Cseke Attila képviselő szólt hozzá. Elgondolkodtatónak nevezte, hogy több mint 3 éve járt le az autópálya megépítésére kitűzött eredeti határidő, de a megígért 415 kilométerből még mindig csak 52 kilométeren lehet közlekedni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve