A LOT megújítja Lengyelországon belüli járatait - adta hírül a Rzeczpospolita. A lengyel légitársaság két és fél hónap szünet után újítja fel ezeket a járatokat, egyelőre csupán nyolc úti céllal és napi 30 járattal. Így el lehet jutni repülővel Varósóból Krakkóba, Gdanskba, Wroclawba, ZielonaGóra-ba, Poznanba és Szczecinbe, illetve Krakkóból is Gdanskba.
A légitársaságnál elmondták, hogy óvatosan kezdik újra a repüléseket, miután nem is számítanak a turisták lavinájára, annál is inkább, mert a távolságtartási szabály miatt csak a fele utast vehetik fel, mint amennyi egy gépen elférne. Ugyanakkor a LOT igazgatója arról is beszámolt, hogy az első hétfői járatokra hatalmas volt érdeklődés, számos család kisgyerekekkel akart eljutni Varsóból Szczecinbe. Krakkóba és Wroclawba egyértelműen üzleti utasok mentek.
Kapcsolódó
Hogy mikor lehet külföldre repülni, arról a tisztiorvosi szolgálat fog dönteni és ehhez a lengyel határoknak nyitva kell lenniük. A leghamarabb a balti országokba és a régiós szomszédokhoz lehet majd eljutni a LOT-tal. Az állam is kész támogatni a nemzeti légitársaságot az újraindulásban, de még kérdéses, milyen összeggel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve