Marek Sawicki lengyel mezőgazdasági miniszter csütörtökön találkozott a jótékonysági szervezetek képviselőivel. A napilap azt írta, hogy a létrejött megállapodás szerint a termelők jövő hétfőtől szállíthatják az élelmiszerbankoknak a zöldséget és gyümölcsöt, amelyekre az Európai Bizottság augusztus 18-án hozott döntése vonatkozik. A döntés értelmében a piacon keletkezett többlet egy részét kivonják a forgalomból, jótékonysági célokra szánják, a gazdákat pedig kártalanítják. A lengyel miniszter ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az uniós intézmények még nem rendelkeztek konkrét elszámolási feltételekről.
A Gazeta Wyborcza napilap úgy értesült, Sawicki a formális eljárások konkretizálását a pénteki brüsszeli szakértői találkozótól várja, amelyen az EU 28 tagországának képviselői az orosz embargó bevezetése óta az unió agrárpiacán bekövetkezett eseményeket tekintik át. Ezután pedig az augusztus 30-i rendkívüli csúcstalálkozótól reméli a kártalanításra vonatkozó konkrét pénzügyi döntéseket.
A lengyel gyümölcstermelők képviselői attól tartanak, a kisgazdák nem tudnak eleget tenni formális követelményeknek, nehezen tudják kimutatni valódi veszteségüket. Csak a termelők 20-25 százaléka tagja nagyobb szövetkezetnek vagy más termelői szervezetnek, ami megnehezíti képviseletüket - írta a farmer.pl szakportál. A lengyel mezőgazdasági minisztérium azt közölte, hogy Sawicki a múlt héten Dacian Ciolosszal, az EU mezőgazdasági biztosával, e héten pedig Karel de Gucht kereskedelmi biztossal tárgyalt Brüsszelben a lengyel gazdák kártalanításáról. A tárgyalások után Sawicki kijelentette: Lengyelország nem augusztus 18-tól, vagyis az uniós kártalanítás kihirdetésétől keletkezett károkra szeretne támogatást kérni, hanem augusztus 1-jét, vagyis az orosz embargó kihirdetését tekintené kiindulópontnak. A minisztérium azt is közölte, a tilalom következtében létrejött lengyel élelmiszertöbblet mintegy 15 százalékát lehet uniós vagy egyéb piacon értékesíteni. Eddig Fehéroroszországgal és Kazahsztánnal tárgyaltak a lengyel küldöttségek.
Szerdán Janusz Piechocinski gazdasági miniszter jelezte, hogy a jövő héten tárgyal az amerikai kollégájával a lengyel zöldség- és gyümölcsexportra vonatkozó eljárások egyszerűsítéséről. Oroszország augusztus 7-én teljes embargót vezetett be a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Norvégiából. Az Európai Bizottság 125 millió eurót szabadított fel az orosz mezőgazdasági embargó sújtotta termelők támogatására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve