Nagyszabású vizsgálatokba kezdtek a romániai illetékes szervek több húsüzemnél szerdán, miután a németországi élelmiszer-biztonsági hatóság arról értesítette a Bukarestet, hogy jelentős mennyiségű antibiotikummal szennyezett pulykahúst találtak németországi feldolgozó üzemekben és kereskedelmi egységekben. Vladimir Manastireanu, a romániai állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság alelnöke nem tudta megmondani, hogy pontosan hova és mekkora mennyiségben szállítottak pulykahús Romániából, helyi sajtóértesülések szerint ugyanakkor nemcsak Németországba, hanem más nyugat-európai országba is jutott a szennyezett húsból. Az ellenőrök a mai nap folyamán minden érintett üzemből mintákat vesznek, tájékoztatást négy-öt napon belül ígér a hatóság.
Az érdekképviseletek ugyanakkor a román húsipar ellen indított támadásnak vélik a szerintük mesterségesen gerjesztett újabb esetet. Gyanakvásra ad okot, hogy a pulykahúsról hét hónappal azt követően derült ki hogy szennyezett, miután a szállítmány elhagyta Romániát - mondta az Agerpresnek a szárnyastenyésztők országos szövetségének elnöke, Ilie Van. A szakember szerint az élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat akkor kell elvégezni, amikor a hús megérkezik az adott országba, jelen esetben viszont a már polcon lévő termékekről derült ki, hogy szennyezettek, amelyekbe adott esetben máshonnan származó alapanyagok is kerülhettek.
Van úgy tudja, hogy 19 tonna kilogramm pulykamellben találtak a németek antibiotikumot. Románia évente 15 ezer tonna szárnyashúst importál Németországból miközben a visszairányuló kivitel alig 5 ezer tonna. Az agrártárca adatai szerint 2012 első nyolc hónapjában Románia összesen 309 millió euró értékben exportált húst, amelynek 64 százaléka szárnyashús volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve