A Suzuki Motor Corp. bejelentette, hogy felbontja a Volkswagen AG-val kötött szövetségét - jelentette a Wall Street Journal. A japán autógyártó közleményéből kiderül, hogy arra kérték a VW-t: adja el a kevesebb mint két évvel ezelőtti megállapodás jegyében vásárolt 19,89 százalékos szavazati jogot biztosító Suzuki-részvénypakettjét. Ha partnere is egyetért ezzel, akkor a japán vállalati is eladja 1,5 százalékos VW-részesedését. A bibi az, hogy a japán cég részvényei 30 százalékkal kevesebbet érnek, mint 2010 januárjában, amikor a német autógyártó megvásárolta csomagját. Fél évvel később a VW további Suzuki-papírokat vett, valamivel alacsonyabb áron, mint az év elején.
A Volkswagen szóvivője azt mondta, hogy cége nem tervezi a japán vállalatban birtokolt pakettje mérséklését vagy leadását. A felek között 2009 végén létrejött partnerségi megállapodás alapján a VW jelentős tulajdont szerzett a Suzukiban, amiért nagyjából 1,7 milliárd eurót fizetett. A hónapok óta éleződő ellentét a hét végén azzal éleződött ki, hogy a német vállalat határidőt szabott partnerének arra, hogy megmagyarázza, miért a Fiattól és nem tőle vásárol dízelmotorokat a Magyarországon készülő SX4-es autókba. További részleteket itt olvashat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve