A holland anyavállalat, a Philips elektronikai és villamosgépipari konszern tavaly májusban választotta le az alacsony nyereségességű világítástechnikai üzletágát, a Lumileadset, amely azóta független cégként Philips Lighting néven működik.
A hétfőn közzétett gyorsjelentés szerint a Philips Lighting eladásai éves összevetésben 5,4 százalékkal, 1 milliárd 934 millió euróra csökkentek október-decemberben, az üzemi eredmény (EBITA) 18,2 százalékkal, 188 millió euróra emelkedett, míg a tiszta nyereség 50 százalékkal, 63 millió euróra nőtt.
A Reuters által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy az üzemi eredmény legalább 193 millió euró lesz.
Egy évvel korábban, 2015 negyedik negyedévében az eladások 2,7 százalékkal csökkentek éves szinten, az EBITA 159 millió euró, a nettó profit pedig 42 millió euró volt.
A Philips Lighting élen jár az újszerű ledes világítási megoldások fejlesztésében, eladásainak már 59 százalékát tették ki ezek a termékek a tavalyi negyedik negyedévben.
Eric Rondolat vezérigazgató arra számít, hogy az idei év második felében indulnak növekedésnek az eladások.
A tavalyi év egészét tekintve a bevételek 4,7 százalékkal, 7 milliárd 115 millió euróra csökkentek. Az üzemi eredmény 17,9 százalékkal, 645 millió euróra nőtt, míg az adózás utáni nyereség 22,9 százalékkal, 185 millió euróra esett. Az alkalmazottak 2016 végén 34 256-an voltak, 8,41 százalékkal csökkent a létszám az egy évvel korábbihoz képest.
Az amszterdami tőzsdén jegyzett Philips Lighting árfolyama csökkent a csalódást keltő gyorsjelentésre, napi mélypontján 2,08 százalékos mínuszban, 22,65 eurón jegyezték. Délután fél egykor 1,77 százalékos veszteségben, 22,73 eurón forgott a részvény.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve