Matthias Müller a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban megjelent interjúban elmondta, hogy a napokban bemutatták megoldási javaslataikat a szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatalnak (BKA), és ha minden a tervezett menetrend szerint halad, akkor 2016 végére "az összes kocsi rendben lesz".
Nagyon sok modellt szereltek az érintett, 2008-tól gyártott EA 189 típusú motorral, ezért "nem három, hanem több ezer" különböző eljárást közül kell kiválasztani a megfelelőt. A legtöbb esetben csupán a helyi szervizbe kell beállni egy szoftverfrissítésre, de lesznek autók, amelyekben az üzemanyag-befecskendező berendezést vagy a katalizátort kell cserélni. Az is előfordulhat, hogy a kocsi cseréje lesz a legegyszerűbb megoldás.
A vezérigazgató arra a kérdésre, hogy valóban 11 millió autóról van szó, azt mondta, hogy ennél "remélhetőleg kevesebb" kocsit kell visszahívni. "Óvatos üzletemberek vagyunk" - mondta arra a kérdésre, hogy elég lesz-e a visszahívás költségeire félretett 6,5 milliárd euró.
Azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államokban várhatóan pénzbüntetés megfizetésére kötelezik a cégek a visszaélés miatt, Matthias Müller elmondta, hogy csak a sajtóból ismeri az üggyel kapcsolatban keringő, 18 milliárd dollárról szóló becslést.
Hangsúlyozta: figyelembe kell venni, hogy a károsanyag-kibocsátási értékek manipulációja miatt egyetlen haláleset sem történt, és a VW gyártmányai mindig is biztonságosak voltak és most is azok.
Csak néhányan tudtak a csalásról?
A cég belső vizsgálata még nem ért véget, egyelőre úgy tűnik, hogy mindössze néhány fejlesztőnek van köze a manipulációhoz. Eddig négy munkatársat függesztettek fel, köztük a cégcsoport igazgatóságának három tagját, akik különböző időszakokban a motorfejlesztési területet irányították - mondta Matthias Müller.
A botrány miatt lemondott Martin Winterkorn utódjának szeptember végén kinevezett szakember a 12 márkát összefogó konszern vezérigazgatójaként adott első interjújában kiemelte, hogy a VW erős alapokra épült, és 2-3 év múlva "újra ragyoghat".
Rámutatott, hogy a válság lehetőség is a cég reformjára. A vállalatot "karcsúsítják" és decentralizálják, nagyobb önállóságot biztosítanak az egyes márkáknak, aminek révén növekedhet a hatékonyság és gyorsabban hozhatják meg a döntéseket - mondta Matthias Müller.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve