A 71 éves Miskovic vagyonát 2,3 milliárd euróra, azaz 723,4 milliárd forint becsülik. A Delta Holding nevű vállalata hétezer embert foglalkoztat. A cégcsoportnak a kiskereskedelem, a mezőgazdaság, az ingatlanpiac és a biztosítás területén vannak érdekeltségei az egész Balkánon. Egyik belgrádi és egy montenegrói bevásárlóközpontját februárban adta el.
A férfit és fiát 2012 decemberében vették őrizetbe nyolc másik emberrel együtt. Miroslav Miskovicot később, 2013-ban rekordösszegű, 12 millió eurós (3,77 milliárd forint) óvadék fejében helyezték szabadlábra.
Az adócsalási ügy mellett sikkasztással is vádolták. A vád szerint ő és társai 2005 és 2010 között mintegy 153 millió euró (48,1 milliárd forint) veszteséget okoztak a szerb államnak útépítő cégek privatizálásával. A sikkasztás vádja alól azonban hétfőn felmentették az üzletembert. Azért ítélték el, mert segített fiának, Markónak mintegy 3 millió euró (943,5 millió forint) értékű adó eltitkolásában. A vádlott nem jelent meg a tárgyaláson, azonban joga van fellebbezni az ítélet ellen.
Miroslav Miskovic fiát februárban ítélték el adócsalás miatt három és fél év börtönbüntetésre és nyolc millió dinár pénzbüntetésre, emellett cégét arra kötelezték, hogy fizesse be a 3 millió eurós adótartozást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve