Februárban, még a franciaországi általános karantén kihirdetése előtt a légitársaság vezetősége 1510 munkahely megszűnéséről szóló tervet mutatott be, amelyet 2022-ig, elsősorban a földi kiszolgáló személyzetből önként távozók munkahelyének megszüntetésével kívánt végrehajtani - írja az MTI.
Az egészségügyi krízis és a légi járatok hirtelen leállása azonban az eredeti elképzelések felülvizsgálatára kényszerítette a légitársaságot, amely június végén, július elején tervezi bemutatni a várhatóan több ezer munkahely megszüntetéséről szóló új leépítési tervet a szakszervezeteknek.
Kapcsolódó
A Les Échos értesüléseit a szakszervezetek is megerősítették, miszerint a földi kiszolgáló személyzet körében továbbra is az önkéntesen távozók munkahelyei szűnnének meg. A pilóták és a légikísérők közös megegyezéssel távozhatnának egy olyan megállapodással, amelynek alapján néhány hónapon belül visszakerülhetnének a korábbi munkahelyükre, amennyiben a légiközlekedés ismét beindul. Az önkéntesen távozók viszont nem térhetnek vissza.
A Les Échos szerint legalább 8-10 ezer munkahelyet számol fel az Air France, ami a légitársaságnál dolgozók 15-20 százalékát érinti, de a számok körül a lap szerint még sok a bizonytalanság addig, amíg folynak az egyeztetések.
A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy 300 pilóta, kétezer légikísérő és hatezer földi kiszolgáló, azaz 8300 alkalmazott távozását szeretné az Air France elérni. A légitársaság vezetősége nem kívánta kommentálni az értesüléseket.
A tavalyi év végén az Air France 55 292 embert foglalkoztatott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve