Az Air Serbia vezérigazgatója köszönetet mondott a kormánynak a támogatásért, hangsúlyozva, hogy ezzel megteremtették a további zavartalan ügyvitel alapjait. Duncan Naysmith azt is közölte, hogy bizonyos korlátozásokat és leépítéseket kénytelenek voltak alkalmazni, hogy a vállalat képes legyen átvészelni ezt a nehéz időszakot - írja a Világgazdaság.
A szerb pénzügyminisztérium erre vonatkozó közleménye szerint a feltőkésítés a kormány tavaly októberi határozatával összhangban történt. A Brnabic-kabinet akkor rendeletben irányozta elő a járvány következtében súlyos helyzetbe került vállalatok feltőkésítését.
Kapcsolódó
A minisztériumi közleményben az is olvasható, hogy a határozat összhangban van az Európai Bizottság ideiglenes jogi keretével.
A közleményből nem derül ki, hogy mekkora összeggel járult hozzá az állam a légitársaság fennmaradásához, nem hivatalos információk szerint százmillió euróról van szó.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve