A toulouse-i központú gyártó szerdán a honlapján tette közzé eredmény-kimutatását, e szerint az Airbus 24 százalékkal 30,8 milliárd euróra növelte árbevételét, amely elsősorban annak köszönhető, hogy sikerült növelni az A320-as család, illetve az A350-es típus gyártási rátáját. A légitársaságok ugyanis a gép vételárának nagyobb részét a gép átvételekor fizetik ki.
Bár az Airbus költségszintje 20 százalékkal 26,2 milliárd euróra emelkedett, az üzemi szintű eredmény így is az egy évvel korábbihoz képest 87 százalékkal javult, megközelítve a 2,1 milliárd eurót, amely az elemzői várakozásokat is meghaladta, a szakértők 1,7 milliárd eurós üzemi eredményre számítottak.
Kapcsolódó
Az Airbus adózott nyeresége a fél év végén 1,2 milliárd euró volt, 141 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A kereskedelmi repülőgépeket gyártó részleg üzemi eredménye 178 százalékkal emelkedett 2018 első fél évéhez képest és 2,15 milliárd eurót tett ki, az Airbus Helicopters pedig 124 milliós nyereséggel zárt üzemi szinten, ez 9 százalékkal haladja meg a 2018 első fél évi értéket.
A január-júniusi időszakban az Airbus lemondások nélkül számolva 213 gép gyártására szerződött, 48-cal kevesebbre, mint a tavalyi első fél évben, és 389-et adott át, 86-tal többet, mint tavaly.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve