Az 1946-ban alapított Aldi két különálló globális üzletlánc közös márkája. A hálózatot 1960-ban osztották két csoportra, ezek később Aldi Nord és Aldi Süd néven lettek ismertek. Heussinger 2011 óta vezette az Aldi Nord céget.
A menedzser távozása után eddigi helyettesét Torsten Hufnagelt nevezte ki a társaság élére az igazgatótanács - legalábbis addig, amíg nem lesz újabb döntés adta hírül német források alapján a Xinhua hírügynökség..
Kapcsolódó
Az Aldi Nord növekedési volumene egyébként elmaradt a várakozásoktól: 2018 első félévében az élelmiszerek értékesítése 0,2 százalékkal esett vissza, miközben testvérvállalata az Aldi Süd 3,3 százalékkal növelte forgalmát.
Tavaly nyár óta az Aldi Nord egységeket "Aniko" projektnév alatt korszerűsítik, ezzel a Németországban lévő, összesen mintegy 2 300 áruházuk modern megjelenést kap. A projekt keretében bővítik a biotermék-családokat, valamint a frissáruk - például hús és hal - választékát.
A német dpa hírügynökség szerint Heussingert, a családi kézben lévő cég tulajdonosai amiatt hibáztatták, hogy a modernizációs programot nem elég gyorsan hajtják végre. A társaság három alapítvány kezében van, amelyeket az alapító Albrecht-testvérek örökösei irányítanak. Heussinger szerint a Jakobus Alapítványnál - a három alapítvány egyikénél- , rendült meg a bizalom iránta. Az Aldi nem kommentálta a lépést.
Képünk forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve