Egy lengyel startup vállalkozás és egy japán tudós olyan szerrel állt elő, amely kezeli az alkoholmérgezést - adta hírül a Rzeczpospolita.
A Nomi Biotech Corp.-ot tavaly alapította Marcin Jaskula és Michal Zukowski, illetve japán partnerük, Kohei Yagi. A céghez gyorsan csatlakozott egy lengyel kutató is, Jakub Urbanski.
Kapcsolódó
Az új vállalkozás célja, hogy eszközöket adjon a modern élelmiszeripar ismert gyengéi, illetve a mai életmódból fakadó egyes ártalmak ellen, például az esetenként túlzott alkoholfogyasztás, illetve cukorfogyasztás ellen. Ennek érdekében gyógyhatású szereket, élelmiszer-kiegészítőket akarnak fejleszteni. Bár a poznani startup új piaci szereplő, már számos termékkel állt elő, például az Alcorythm készítménnyel, amely a májat védi alkoholmérgezéskor.
Munkájukat támogatja a Nemzeti vizsgálatok és fejlesztések központja is, amelytől eddig egymillió zlotyt (75 millió forint) kaptak. Emellett magánbefektetőket is vonz a cég, amely megcélozta az üdítőital-piacot. Ezen azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy ellensúlyozzák az édes üdítőkön keresztül az emberi szervezetbe jutó túlzott cukorbevitelt. Fel akarják venni a harcot a cukorbetegséggel és az elhízással is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve