A fukusimai atomerőművet is irányító Tepcóval kapcsolatos üzleti tervet szerdán fogadta el Yukio Edano kereskedelmi miniszter - írta a BBC. Az államosítás célja, hogy elkerüljék a bajba került energiacég összeomlását.
A társaságra költséges kötelezettségeket rótt a tavaly márciusi földrengés és szökőár nyomán előállt nukleáris katasztrófa. A romeltakarítás és rekonstrukció mellett például kompenzációra is jelentős összegeket kell, kellett költenie a Tepcónak.
A Tepco többmilliós ügyfélkörrel rendelkezik a japán fővárosban és agglomerációjában.
A Tepco tulajdonában álló fukusimai atomerőműben tavaly márciusban történt üzemi baleset nyomán erős radiaoktív sugárzás érte a környezetet; több tízezer embert kitelepítettek, emellett a mezőgazdaságra és halászatra is komoly negatív hatást gyakorolt az eset.
A kormány a szavazásra jogosító részvények több mint felét megszerzi a tranzakcióval.
A Tepco hétfőn jelentette be, hogy Naomi Hirose ügyvezető igazgatót nevezi ki elnöknek a júniusi közgyűlésen, aki jelenleg a tavalyi katasztrófa áldozatainak kompenzációját felügyeli a társaságnál.
A társaság részvényeinek árfolyama a bejelentés után 15 százalékkal 211 jenre ugrott meg a tokiói részvénytőzsdén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve