A hatóságok szerint Calvey és négy társa 2,5 milliárd rubelt (jelenlegi árfolyamon mintegy 11 milliárd forintot) sikkasztott el a Vosztocsnij Ekszpressz banktól. Az ügyészség azt állította, hogy a Baring Vostok 2017 februárjában a banknak túlárazottan adta el a Pervoje Kollektorszkoje Bjuro (PKP) nevű cég papírjait, holott tudomása volt annak 2,5 milliárd rubeles tartozásáról. A Baring Vostoknak mindkét cégben részesedése volt.
A Baring Vostok 1994 óta több mint 2,4 milliárd dollárt (684 milliár forintnak megfelelő összeget) fektetett be mintegy 70 pénzügyi, olaj- és gázipari, valamint telekommunikációs és média vállalkozásba Oroszország és a Független Államok Közösségének (FÁK) többi tagállama területén. A cég beruházási projektjei közé tartoznak egyebek között az olyan emblematikus orosz cégek, mint SzTSz Media, a Yandex, az Avito és az Ozon.
Kapcsolódó
Az orosz gazdasági élet több vezetője és több külföldi beruházó aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az ügy esetleg negatív hatást gyakorolhat a befektetői légkörre Oroszországban. Több befolyásos személy kifejezte meggyőződését, hogy Calvey áratlan, ahogy azt maga is állítja.
Calvey fogva tartási körülményeinek enyhítését egyébként az ügyben vizsgálatot folytató Nyomozó Bizottság (SZK) kezdeményezte. Az üzletember korábban kijelentette, hogy nem politikai támadás, hanem üzleti konfliktus áldozata, és kifejezte készségét, hogy továbbra is az orosz piacon tevékenykedjen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve