Az Adidas az eladások alapján a világ második legnagyobb sportszergyártója, de szeptemberi negyedéves jelentésében mégis arra figyelmeztetett, hogy csökken a nyeresége. Hainer szerint folyamatos kihívásokkal kellett megküzdenie a cégnek, növekedtek a költségeik, gyenge volt az európai kereslet, és káros volt a dollár és az euró árfolyamának ingadozása is.
Az Adidas éppen félúton van ötéves átstrukturálási tervének megvalósításában. A célkitűzés a 17 milliárd eurós éves bevétel és az adózás előtti 11 százalékos árrés elérése, de a dolgok rosszul állnak. "A számok alapján három év után nem ott vagyunk, mint amire számítottunk. Hogy őszinték legyünk, valóban volt néhány hibánk" - idézte a vezérigazgatót a Financial Times.
A nettó bevétel 2013 első kilenc hónapjában csak 11 milliárd euró volt, az árrés 8,5 százalék körül van. Hainer szerint 2014-ben 10 százalék alatti növekedés várható a bevételekben, és nagyjából 1 százalékkal mehet feljebb az árrés.
A cég abban bízik, hogy a 2014-es brazíliai labdarúgó világbajnokság majd megdobja az eladásait, de Hainer szerint az idén nem volt szerencséjük. A vezérigazgató elmondta, hogy az élsportolók közül, akiket szponzorál az Adidas, többen is lesérültek, név szerint az amerikai NBA kosárlabdaligában játszó Derrick Rose-t említette.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve