Négynapos kényszer leállás után újraindult a termelés az Airbus franciaországi és spanyolországi gyáraiban. A páneurópai repülőgépgyártó cég közleményben tudatta, hogy munkaállomásokat csak akkor nyitják újra, ha azok megfelelnek a most életbe léptetett egészségügyi és biztonsági, közelebbről a higiénére, a tisztaság és az emberek közötti távolság fenntartására vonatkozó új szabályoknak, miközben az új feltételek mellett is biztosítható a működés. A fentiekkel teljesen megegyező intézkedések bevezetése a cégcsoport más telephelyein már folyamatban van - vagyis a brit és német gyárakban is folytatódhat a termelés.
Az Airbus vezetése ezzel egyidőben a pénzügyi egyensúly szem előtt tartásával és a pénzügyi rugalmasság megteremtése érdekében egy maximum 15 milliárd euró értékű hitelkeretet nyitott meg, kiegészítve a már meglévő 3 milliárd eurós megújuló keretet. Egyben visszavonták a 2019-es osztalékfizetésre vonatkozó korábbi javaslatot, amely részvényeként 1,80 euró, vagyis összességében 1,4 milliárd euró kifizetését érinti.
A cég vezetése további intézkedéseket is bejelentett. Ezek közül a munkások számára igazán húsbavágó az, hogy felfüggesztették a nyugdíjalapokba történő önkéntes vállalati hozzájárulás befizetését. A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben most nem lehet megbízható előrejelzéseket tenni, ezért a 2020-ra vonatkozó üzleti célkitűzéseket is visszavonta a vállalat vezetése.
Az Airbus ugyanakkor kész segítséget nyújtani azoknak az embereknek, akik most az egészségügyben, a katasztrófavédelemben és más közintézményekben a vállalat repülőgépeit, helikoptereit,
műholdjait és szolgáltatásait használva látják el feladataikat. Az elmúlt napokban a vállalat több ezer maszkot ajánlott fel kórházaknak és közfeladatokat ellátó intézményeknek Európa szerte és teszt-repülőgépeit is bevetette azért, hogy jelentős szállítmányokat Kínából
Európába juttasson. Az első ilyen járat egy A330-800 teszt-repülőgépé volt, amely a múlt hétvégén körülbelül 2 millió darab egészségügyi maszkot szállított a kínai Tianjinból Európába - ezek többségét a spanyol és francia hatóságoknak adományozzák. Az elkövetkező napokban az Airbus további légiszállítások lebonyolítását tervezi.
Az Airbusról
Az Airbus a világ egyik vezető repülés és űrtechnikai vállalata. Az IFRS 15 nemzetközi árbevétel elszámolási standard szerint, 2018-ban a vállalat 64 milliárd eurós árbevételt könyvelt el, és 134 000 embertfoglalkoztatott világszerte. Az Airbus Európa vezető katonai légijármű gyártója, csapat -és teherszállító, harci eszközöket és tanker gépeket is gyárt.A magyar honvédség is vásárol tőlük helikoptereket. Az Airbus Helicopters Gyulán gyártóbázis hoz létre Magyarországon is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve