Az osztalék részvényenként 15 kuna (650 forint), az eredmény fennmaradó része tartalékba kerül. Áldott Zoltán az INA igazgatóságának elnöke szerint az utolsó néhány évben sikerült a céget pénzügyileg stabil, vezető befektető és export pályára állítani.
Az INA 2014-ben is jelentős beruházásokat hajtott végre, 1,7 milliárd kuna értékben, és 2015-ben újra befektette a kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti nyeresége (EBITDA) kétharmadát. A cég a kihívásokkal terhes környezet ellenére is meg kívánja tartani befektetései mértékét, és továbbra is vezető beruházó szerepet kíván vállalni az országban - áll a közleményében.
A HINA horvát hírügynökség szerint az INA a legnagyobb részvényesének, a Molnak, amelynek 49,08 százalék részesedése van a horvát olajipari vállalatban 73,6 millió kuna, második legnagyobb részvényesének, a horvát államnak, amely a részvények 44,84 százalékát birtokolja, 67,3 millió kuna, a többi részvényesnek 9,1 millió kuna osztalékot fizet ki.
Az olaj- és gázipari csoport februárban kiadott jelentése szerint 2014-ben adózott eredménye egyszeri tételek nélkül tavaly 64 százalékkal 344 millió kunára csökkent a 2013-as 953 millióról. Az üzemi eredmény egyszeri tételek nélkül 36 százalékkal 523 millió kunára apadt az előző évi 816 millióról. A nettó bevétel tavaly 13 százalékkal 23,6 milliárd kunára csökkent az előző évi 27,44 milliárdról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve