A UniCreditnek 40,1 százalékos a részesedése a lengyel kereskedelmi bankban.
A PZU, a legnagyobb lengyel biztosító már egy ideje tárgyal az olasz tulajdonossal a részesedés kivásárlásáról, de hírek szerint a vételárban eddig nem sikerül megegyezni. Egyes számítások szerint Bank Pekao piaci értéke 3,1 milliárd euró.
A UniCredit tőkemegfelelési mutatójának javítása érdekében ad el tulajdonrészeket érdekeltségeiből. Az olasz cég július közepén 26,2 millió Pekao részvényt, mintegy 10 százalékos pakettet értékesített. Azokban a napokban az olasz FinecoBank 10 százalékos pakettjét is eladta az UniCredit.
A két pakett értékesítésével az UniCredit egymilliárd euró bevételre tett szert, ami 10,7 százalékra javítja a március végén még 10,5 százalékon álló Tier-1 tőkemegfelelési mutatóját.
2013-ban az Unicredit 9,1 százalékos pakettet, 23,9 millió Bank Pekao részvényt adott el.
Lengyelország már évek óta igyekszik növelni a hazai tőke szerepét a bankrendszerben, eddig szerény eredménnyel. A törekvést gyakorlatilag az egész politikai spektrum támogatja. Marek Belka korábbi jegybankelnök és miniszterelnök is ösztönzi a "repolonizációt", a lengyel tulajdon súlyának növelését a bankrendszerben.
A lengyel pénzintézetek összesített mérlegfőösszegének mintegy 60 százaléka külföldi kézben van.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve