Miután valamennyi külföldi nagyvállalat - köztük a Siemens és a Bombardier is - visszalépett, az orosz Metrovagonmash nyerte meg a moszkvai metró 96 szerelvényre kiírt, 2,6 milliárd dollár értékű megrendelésére kiírt tendert - jelentette a TASZSZ.
Nem volt nehéz dolga, mivel egyetlen ajánlattevőként indult a versenyben, ráadásul ez a cég építette a harmincas évek óta a metró valamennyi szerelvényét. Februárban már megnyert egy másik, hasonló versenypályázatot 832 metró kocsi szállítására és szervizelésére mintegy 3 milliárd dollár értékben.
Az elméletileg nyílt pályázaton a mostanihoz hasonlóan az érdeklődő nyugati vállalatok végül nem indultak. Dietrich Möller, a Siemens Russia vezetője elmondta, hogy a szerződési feltételek szigorúbbak voltak, mint máshol a világban, és nemigen volt esélyük a győzelemre.
Az egyik - a külföldiek számára teljesíthetetlen - feltétel az volt, hogy a szerelvényeknek 70 százalékban Oroszországban kell készülnie. Több külföldi cég is panaszt tett a monopóliumellenes hivatalnál, amiért szerintük a pályázatot eleve egy meghatározott vállalatra írták ki - írta a Kommerszant.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve