Hatszázalékos külföldi utasforgalom-növekedést eredményezett az Aeroflotnál fél évtized alatt, hogy az orosz légitársaság lett a Manchester United (MU) labdarúgó csapatának hivatalos utaztatója - közölte Vitalij Szaveljev, a cég vezérigazgatója a részvényesek hétfői moszkvai éves tanácskozásán.
Az angliai focicsapatnak a világon 640 millió szurkolója van, akiknek a fele kínai. Az Aeroflot és a Manchester United 2013-ban kötötte meg első, idén pedig második ötéves szponzorálási szerződését - mondta a vezérigazgató.
Az orosz légitársaság adja a stratégia tanácsokat a csapat és a klubvezetők utaztatásához, valamint szükség esetén Airbus és Boeing gépeivel charterszolgáltatást biztosít. Az első szponzorszerződés keretében a MU mintegy 40 millió dollárt kapott az Aeroflottól.
Az Aerofolt márciusban arról számolt be, hogy tavalyi bevétele 495,88 milliárd rubel (1 rubel=4,96 forint) volt, 19,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Az orosz légitársaság 2016-ról 38,83 milliárd rubel adózott eredményt közölt, miután az előző évet még 6,5 milliárd rubel veszteséggel zárta. Az elemzők által inkább figyelemmel kísért kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti nyereség (EBITDA) 32,9 százalékkal 78 milliárd rubelre ugrott - írja az MTI.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve