Vietnami cégekkel tárgyalnak az Apple beszállító partnerei az Apple Watch és MacBook gyártásáról - írja az MTI a Nikkei Asia japán hírportálra hivatkozva. A kínai Luxshare Precision Industry és a tajvani Foxconn már meg is kezdte az Apple Watch próbaszériáinak gyártását Észak-Vietnamban.
Az Apple maga kérte fel a beszállítóit arra, hogy állítsanak fel MacBook-tesztgyártó sort Vietnamban. A tömeggyártás áthelyezése azonban részben a világjárványnak tulajdonítható fennakadások, részben pedig a notebook gépek gyártásához szükséges bonyolult ellátási lánc nehézkes kiépítése miatt lassan halad.
A vállalat már megkezdte az iPhone-gyártás áthelyezését Kínából más piacokra, többek között Indiába is, ahol az év elején beindult az iPhone 13 gyártása, és a későbbiekben megkezdődik az iPad táblagépek összeszerelése is.
India, a világ második legnagyobb okostelefon-piaca, valamint más országok, mint Mexikó vagy Vietnam egyre fontosabb szerepet játszanak az amerikai márkáknak beszállító cégek számára termelési telephelyeik "diverzifikálásában", azaz áthelyezésében Kínából más régiókba.
A Reuters megkereste az Apple-t, a Foxconnt és a Luxshare Precisiont, de nem reagáltak azonnal a portál kérdéseire.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve