Úgy tűnik, rossz csillagzat alatt született a Nokia és a Microsoft házassága vagy legalábbis az egyik fél magával hozta ismert rossz tulajdonságait. A piaci részesedésének rendületlen zsugorodásával küszködő Nokia kénytelen volt bejelenteni, hogy legigényesebb okos telefonja, a Lumia 900 szoftverében rejtett hibát (software bug) fedeztek fel - jelentette a Reuters. Elemzők szerint a csapás miatt a finn nagyvállalat már-már búcsút mondhat amerikai piaci feltámadási terveinek.
A készülék a két vállalat friss együttműködésének jegyében az elsők között kapta meg a Microsoft Phone szoftverét. Árusítását április 8-án kezdték meg az USA-ban az AT&T mobilszolgáltatónál, és a tervek szerint a második negyedévben dobják piacra a világ többi országában.
A helyzet az, hogy helyzet van
Egy a memóriamenedzsmenttel összefüggő helyzet fennforgását fedeztük fel, amely egyes esetekben az adatkapcsolat megszakadásához vezethet - jelentette be közös közleményében Jo Harlow, a Nokia okostelefon-üzletágának vezetője és Chris Weber, a cég amerikai tevékenységének irányítója. Ez az ügy kizárólag a szoftvert érinti, nem függ össze a telefon hardverével vagy a távközlési hálózattal - tették hozzá.
A Nokia kifejlesztette a hibát kijavító megoldást, amely április 16-ától lesz elérhető. A telefoncég emellett a Lumia 900 minden vásárlójának - továbbá mindenkinek, aki április 21-éig vesz ilyen telefont - 100 dolláros hitelt nyújt AT&T-s számláján. A készüléket 99,99 dollárért adták azoknak az ügyfeleknek, akik egy éves szerződést írtak alá a telefonszolgáltatóval.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve