Decemberben 3,8 százalékkal csökkentek a svájci óragyártók exportbevételei, ezzel éves szinten 3,3 százalékkal, 21,5 milliárd frankra estek vissza tavaly a szektor külföldi eladásai a Bloomberg tudósítása szerint. 2014-ben az iparág külföldi bevételei még 1,9 százalékkal emelkedtek. A legnagyobb visszaesést a 200 és 500 frank közötti árkategóriában mérték. Az összes eladás 15 százalékát kitevő ársávban 15 százalékkal esett vissza az exportforgalom.
A svájci óragyártóknak számos problémával kellett szembesülniük az elmúlt év során. Az Apple Watch és más okosórák megjelenése nyomán az olyan gyártóknak, mint a Montblanc, vagy a TAG Heuer meg kellett jelennie saját extra elektronikus funkciókkal. De nem tett jót az iparágnak a kínai és más ázsiai tőzsdék esése sem, érezhetően kevesebb vagyonos ázsiai turista érkezett idén Európába bevásárolni - írja a hírügynökség összefoglalója.
A 200 és 500 frank közötti árkategóriában az óragyártóknak mindig is nagy versennyel kellett számolniuk, a nagyobb divatmárkák már korábban jelentős részt próbáltak meg tőlük itt elhódítani, s tavaly ehhez jöttek még az okos órák is - mondta Patrik Schwendimann, a Zuercher Kantonalbank szakértője.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve