1859. május 31-én adták át a Big Bent, ami a londoni Westminster-palota (a brit parlament épületének) 60 méter magas óratornya. A második világháború éveiben harangja már nemcsak a pontos időt jelezte, hanem a fontos bejelentéseket is megelőzte a kongatása. Pont ebben az időszakban, amikor Németország légiereje 1940-1941-ben bombázta Londont szenvedett el néhány találatot.
Már 2017 augusztusában leállították harangjátékát, mert szakértők és statikusok jelezték, hogy a szerkezete annyira rossz állapotban van, hogy az egész épület düledezik.
Most a szakértők bejelentették, hogy a torony második világháború során szerzett sérülései, amelyeket a német bombázások miatt szenvedett el, komolyabbak, mint feltételezték. Így a felújítás költségei jelentősen, mintegy 20 millió fonttal nőnek. Jelenleg úgy tűnik, hogy 61 helyett több mint 79 millió fontba (31,9 milliárd forintba) kerül majd a teljes renoválás. Mindez nemcsak a háború, hanem kisebb részben a légszennyezés is következménye is, ugyanis ez is károsította a tornyot - írja az Index a CBC alapján.
A torony mostani felújítása 2016-ban kezdődött, az utolsó felújítás harminc évvel ezelőtt volt. Előtte évente 12 ezer ember érkezett a toronyba, de a renoválás miatt lecsökkent a látogatószám. Várhatóan 2021 tavaszára készülnek el a munkálatokkal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve