Az FAA nem hozott nyilvánosságra részleteket, csupán annyit közölt, hogy szoftverhibáról van szó. A szövetségi hivatal egyben felszólította a repülőgépgyárat a hiba kiküszöbölésére.
Amerikai lapértesülések szerint a hibára először a múlt heti szimulációs teszteken derült fény, majd a pilóták ezt a próbarepülések során is megerősítették.
Kapcsolódó
Az FAA jelentéséből azonban nem egyértelmű, hogy vajon az eredeti hiba maradt-e meg, vagy annak kijavítása után keletkezett újabb probléma a szoftverben. A The Wall Street Journal című lap magukat megnevezni nem kívánó bennfenteseket idézve arról írt, hogy a Boeing szakemberei most egyszerű szoftver-módosítással próbálkoznak, de azt is elképzelhetőnek tartják, hogy teljes cserére lesz szükség.
Az FAA szóvivője szerint a hivatal szorosan figyelemmel kíséri a Boeingnél zajló munkafázisokat, de egyelőre nem tud semmiféle konkrét határidőt megjelölni az érintett géptípusok újbóli forgalomba állítására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve