Újabb két kínai városból indul közvetlen repülőjárat Budapestre, amellyel a magyar főváros vezető helyre kerül a közép-európai térségben - mondta a magyar közmédiának Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sanghajban.
A magyar külügyi tárca vezetője azt követően tette a bejelentést, hogy tárgyalt a China Eastern kínai légitársaság elnökével, valamint tartományi vezetőkkel
Budapest esetében eddig heti hét járat állt rendelkezésre, jövő januártól azonban átveszi a vezetést Prágától, hiszen a China Eastern két új járatával heti 11 járat köti majd össze a magyar fővárost Kína nagyvárosaival.
A 11 milliós Csengtu egyebek mellett jelentős informatikai és biotechnikai cégek központjainak ad otthont, míg a 12 millió lakosú Hszianban a szolgáltató szektor jelenti a gazdaság fő ágazatát.
A sanghaji székhelyű China Eastern utasforgalmát tekintve Kína második legnagyobb légitársaságának számít az Air China után. A több mint harminc éves múltra visszatekintő társaság flottája meghaladja az 550 gép.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve