A fogadási szektor piacvezetője, a bet365 megerősítette, hogy bizonyos funkciókat áthelyez Gibraltárról, és bővíti működési jelenlétét Máltán. A máltai központ fejlesztésével a bet365 az ott már 2015 óta meglévő erőforrásait és infrastruktúráit bővíti - írta a Fortunaweb. A cég közölte, hogy most már konzultál a személyzettel a Máltára költözéssel kapcsolatban, de továbbra is jelen kíván lenni Gibraltáron is, a végső racionalizálást pedig azután hajtják végre, miután a vállalat befejezte a személyzeti konzultációt.
Stratégiai és vészhelyzeti tervünk részeként az EU piacra jutás biztosítása, valamint az operatív hatékonyság fenntartása és növelése érdekében építettük ki jelenlétünket Máltán, és több éven át kettős szabályozási és engedélyezési stratégiát működtetünk Gibraltár és Málta között - nyilatkozta a bet365 egyik szóvivője. Működési és technikai szempontból azonban egyre nagyobb kihívást jelentett az ilyen műveletek hatékony működtetése, és ez szükségszerűen azt eredményezte, hogy felülvizsgálták tevékenységünket. Továbbra is rendkívül bizonytalan környezetben dolgozunk, melyet elsősorban a brexit okoz. Ezért az üzleti terv tartása és a működési hatékonyság fenntartása érdekében bővíteni kívánjuk máltai működési központunkat, és áthelyezzük bizonyos funkciókat - mondta a szóvivő.
Kapcsolódó
A gibraltári kormány reagált a bet365 bejelentésére, és azt nyilatkozta, hogy "nagyon konstruktívan" működött együtt a bet365-tel azon kérdésekben, amelyek a bejelentett döntésekhez vezettek, és dolgoztak azon, hogy enyhítsék azok Gibraltárra gyakorolt hatását. Nyilvánvaló, hogy a bet365 által bejelentett döntések közvetlenül a brexit miatt történtek, és nem Gibraltárnak köszönhetően - közölte a kormány. Gibraltár továbbra is a legjobb joghatóság a világon, ahonnan jól szabályozott, jó hírű online szerencsejáték-üzleti tevékenységet folytatható, és az egyetlen joghatóság, mely garantálja az Egyesült Királyság online szerencsejáték piacra történő bejutást. Nem a bet365 az egyetlen szolgáltató, mely Gibraltárról Máltára költözteti központját a brexit miatt, egyik nagy riválisa, a William Hill szintén elkészítette már gibraltári új irodája megnyitásának terveit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve