A vállalat sajtószóvivője szerint azért történt most a bejelentés, hogy véget vessenek a piacokon zajló találgatásoknak, hogy pontosan hány embert akarnak elbocsátani. Az elbocsátási terveket még az előző évben vázolta fel (a cégtől azóta már távozott) Peter Loescher vezérigazgató.
A Siemens Európa egyik legnagyobb mérnöki vállalata, ipari termékek széles skáláját gyártja, de nem olyan nyereséges, mint a rivális amerikai General Electric vagy a svájci ABB.
Eddig még senkit sem bocsátottak el a Siemenstől, és a vállalat szerint senkit sem akarnak távozásra kényszeríteni. A Siemens a természetes munkavállalói fluktuációra, illetve az önkéntes kilépésekre hagyatkozva akarja elérni a megszabott elbocsátási keretet. A Siemens szerint a szakszervezetekkel már megegyeztek a megszűnésre váró állások feléről, és hamarosan a másik feléről is lesz egyezség.
Németországban megközelítőleg 2000 embert bocsátanak el a cég ipari részlegétől, 1400-at az energetikai és infrastrukturális részlegtől, valamint 1600 dolgozót eddig meg nem határozott részlegektől. A Siemens várakozásai szerint az idei pénzügyi évet hétfőn 370 ezer alkalmazottal fogják zárni, ez megegyezik az előző évi munkavállalói számmal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve