Carrefour Romania, a világ egyik legnagyobb boltláncának számító francia kiskereskedelmi multi romániai leányvállalata és a gyors házhoz szállítást ígérő Bringo internetes szolgáltató megerősítette házhoz szállítási együttműködését az ország bizonyos részein, így Bukarest, Jászvásár, Craiova, Resicabánya és Mangalia környékén. Azok a fogyasztók járnak jól, akik közel laknak a Carrefour valamelyik áruházához - derül ki az European Supermarket Magazine tudósításából.
Nekik a két szolgáltató azt ígéri, hogy a megrendelt árut 30 percen belül házhoz szállítja. A Bringo mobiltelefonos alkalmazása egyébként a francia tulajdonú boltlánc 63 áruházát teszi elérhetővé Románia 38 városában. A vásárlók tízezer termék közül választhatnak a kiskereskedő kínálatából, amit a bolti áron vehetnek meg.
A 30 perces szolgáltatásban a szállítási költség egy lej (70 forint) minden egyes rendelés esetén. A szállításban esetenként elektromos kerékpárokat alkalmaznak. Augusztus közepétől a nyár végéig a román tengerparton is elindítják a szolgáltatást. A fogyasztók ebben az esetben is azzal számolhatnak, hogy a bolti áron plusz egy lej szállítási költéséggel kaphatják meg az árut. A Bringo egyébként gyakran csábítja azzal a vásárlókat, hogy első szállítását ingyen végzi.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve