A csődeljárásban összesen 19 romániai cég volt érdekelt, amelyből 11 vett részt a tárgyaláson -állítja a vállalat. Az NVR vezetősége azt követően adta ki nyilatkozatát, hogy egy romániai hírportálon hátfőn megjelent cikk azzal vádolta meg a vállalatot, hogy több mint 300 helyi alvállalkozót nem fizetett ki, több útszakaszon beszüntette munkálatait és a már korábban átadott Kolozsvárt elkerülő útszakaszt műszakilag elfogadhatatlan állapotban adták át. Kedden a román közlekedési miniszter magához kérette Magyarország bukaresti nagykövetét, majd a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kártérítési per indítását helyezte kilátásba.
A NVR szerint a miniszter állításai téves információkon alapul, a sajtótájékoztatón említett Kolozsvár elkerülő I szakasz munkálatait ugyanis maga a megrendelő állíttatta le még 2011 novemberében, mivel áttervezésre került az út cölöpözése.
A Vegyépszer így - a helyszíni jegyzőkönyvek tanúsága szerint is - csak járulékos munkákat végezhetett. A munkálatok 2012. januárjában szüneteltek, mivel a kinti hőmérséklet -20 fokra süllyedt - áll a közleményben. Műszaki szakvélemény állapította meg azt is, hogy a Kolozsvárt elkerülő utszakasz egy részének meghibásodását egy a munkaterületen kívül történt földcsuszamlás okozta amiért a kivitelező nem vonható felelősségre.
A román megrendelő a mai napig nem fizette ki a szeptemberi és októberi számlákat, az ezekből fizetendő alvállalkozókat így a Nemzetközi Vegyépszer Románia sem fizethett ki.
A Nemzetközi Vegyépszer Románia Kft. "cs.a."-nak semmilyen adótartozása nincs Romániában - állítják a vállalat vezetői.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve